Az első ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kitörése óta közel három hónap, az utolsó fertőzött állomány felszámolása óta pedig egy hónap telt el. Ez az időszak nemcsak az érintett telepek dolgozóiban, hanem minden magyar állattartóban is mély nyomot hagyott.
Április 17-én mindenkit meglepett a hír, hogy Rábapordányban is kimutatták a ragadós száj- és körömfájás vírusát. Vajon hogyan ugrott ekkorát a vírus, és miért éppen az a telep fertőződött be, amely a járványvédelmére az átlagosnál jóval nagyobb figyelmet fordított? Ahogyan azt sem tudjuk pontosan, miként jelent meg először Kisbajcson, úgy azt sem, hogyan juthatott be a kiemelten védekező rábapordányi telepre. Elméletek persze vannak, és ezek közül a legkevésbé a behurcolást lehet kizárni.
Az első klinikai tünetet az egyik fejésre felhajtott tehén tőgybimbóján észlelték. A megfertőződött állományokban is jellemzően ez volt az első tünet, amit a szájban megjelenő hólyag követett, majd nyálfolyás volt megfigyelhető. Nagyon korai fázisban a vérből még nem is lehet kimutatni a vírust, csak a hólyagból vett kenetből.
Az ötödik állomány felszámolása rendkívül szervezetten, az első észleléstől számítva mindössze 48 óra alatt megtörtént. Addigra ”sajnos” már rutint szereztek mindazok, akik ezt a fizikailag is, de mentálisan még inkább megterhelő feladatot végrehajtották.
Egy állattenyésztőt nem érhet nagyobb csapás annál, mint amikor az általa nevelt, generációk óta nemesített állományát a szeme láttára kell fölszámolni. Ez olyan trauma, ami örökre bevésődik az állatát szerető, arról nap mint nap gondoskodó gazda lelkébe. Aztán jön a fájdalmasan néma és üres istállók látványa. És akkor még nem beszéltünk az anyagi kárról, a sok válaszra váró kérdésről,
a bizonytalanság és kiszolgáltatottság érzéséről.
Volt szerencsém a négy felszámolt holstein-fríz állomány tulajdonosával, illetve a cégek elsőszámú vezetőivel hosszasan beszélgetni arról, amin keresztülmentek a munkatársaikkal együtt. Szívszorító történet mindegyik. Harcedzett szakemberekről van szó, akik az elmúlt évtizedekben már sok csatát megvívtak, de az állományuk fölszámolása mindenkit megrendített. Mégis, minden nyűg és baj ellenére egy dologban eltökéltek: nem hagynak fel az állattenyésztéssel, újra betelepítik az állattartó telepüket.
A magyar holstein-frízt tenyésztő kollégáinkat innen is kérem, hogy a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének (HFTE) koordinálásával a négy bajba jutott tenyésztőtársuk számára, korrekt áron ajánljanak fel szűz és vemhes üszőket annak érdekében, hogy a fölszámolt állományokat mielőbb újra tudják építeni.
Bízom benne, hogy a Kormány a teljes kártalanításra tett ígéretét valóra váltja, és időben megtörténik a tenyésztők kártalanítása! Ez akkor lenne a legjobb, ha mielőbb, és nem egy, hanem több lépcsőben valósulna meg, vagyis részkártalanításra is szükség van.
Első körben a tenyészállatok értékét lehetne kifizetni, mivel ezek a számok már rendelkezésre állnak, amit a HFTE rendkívül körültekintően kiszámolt, és azokat senki nem vitatja, a tenyésztők elfogadják.
A hitelmoratóriumot legalább két évvel meg kellene hosszabbítani, és el kell kerülni, hogy a Bérgarancia Alap igénybevétele miatt az érintett gazdaság BÁR-listára kerüljön, vagy bármilyen hátrány érje a pénzintézeteknél.
Az állatalapú támogatásoktól ne essenek el az állomány kényszerű fölszámolása miatt, a fejlesztési pályázataikat pedig soron kívül bírálják el. Az eredeti állatlétszám vagy a korábbi termelés (tej kg) legyen az elérendő cél, mert van, ahol az újrakezdés után jobb állománnyal és technológiával, kevesebb tehénnel tudnak hatékonyan működni, és ugyanannyi tejet előállítani, mint a befertőződés előtt.
Ha politikus döntéshozó lennék, számomra nem lenne kérdés, hogy úgy kell segíteni ezeket a pórul járt telepeket, hogy a lehető legkisebb gazdasági és lelki megterheléssel tudják újrakezdeni a tenyésztést és a termelést. Nagyon remélem, ez így is lesz! Ők adhatnak erőt és példát a többi tenyésztőnek, hogy van kiút a súlyos helyzetből is.
Dr. Wagenhoffer Zsombor
